Áprilist nevezhetnénk az újrakezdés vagy az életmódváltás hónapjának is. Többek között ez az első olyan hónap az évben, amikor már biztosan ragyogó időre számíthatunk, így egyre több szabadtéri program jöhet számításba, és ezzel testünk állapota is nagyobb figyelmet kap.

tavasszal-megujul.jpg

 

Mi mindent ünneplünk áprilisban? 

Idén április közepén jött a gyermekek által várt húsvéti nyúl, aki a csokitojásokat szanaszét hagyva örvendeztette meg őket, de ekkor van a keresztény világ főünnepe (az "ünnepek ünnepe"), a húsvét, ami Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának, egyúttal a megújulás és a világosság ünnepe is.. A húsvéti lakomát pedig megelőzte a böjt, ami az étrend szempontjából egy fontos időszak.

A Föld napjáról se feledkezzünk meg azonban, amely minden év április 22-é esedékes. Végső soron saját létünk biztonságát szavatoljuk azzal, ha következetesen teszünk bolygónk épségéért is.

 

Miért lehetne az újrakezdésé ez a hónap?

Szimbolikusan Krisztus feltámadása, de akár a Föld napja is arra sarkall, hogy a dolgainkat, vagy magát az életünket is „jobb” formában állandóan megújítsuk, és akár újra is kezdjük. Előtérbe helyezhetjük az egészségünket.

A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Mire ösztönözhet ez bennünket? Arra, hogy kitartó, következetes munkával jelentős, látható, tapasztalható változásokat érhetünk el, legyen az lakóhelyünk vagy szokásaink vonatkozásában.

 

A Floriol és a megújulás

Mi, a Floriolnál hiszünk abban, hogy termékeink olyan értéket képviselnek, amelyekkel tehetünk nem csak az elhízás ellen, de az életmódváltás érdekében is. 

Amíg régebben egy hagyományos étolaj csupán napraforgóolajból állt, úgy manapság már más, például repcéből sajtolt olajjal kiegészítve is készítjük termékeinket: úgy gondoltuk, érdemes az új dolgok felé nyitni, és kicsit megváltoztatni a világ ezen oldalát is.

Fontos továbbá számunkra, hogy a palackjaink immár 50%-ban újrahasznosított műanyagból készülnek, támogatva környezetvédelmi törekvéseinket.

Legújabb termékcsaládunk is ezen elvek mentén készült el. Ismeritek a POWER, a BALANCE és a BODY étolajokat? 

  • A Floriol POWER finomított napraforgó-étolaj hozzáadott A-, D-, E-vitaminnal.
  • A Floriol BALANCE étolaj finomított repceétolaj (70%) és nagy olajsavtartalmú napraforgó-étolaj (30%) keveréke, omega-3, -6 és -9 zsírsavak természetes forrása.
  • A Floriol BODY pedig 100% repceétolaj, ennek köszönhetően K-vitamin és Omega-3 zsírsav természetes forrása.

 

Egy kis változtatás a főzésben

Étolajaink között bátran válogatva, mindenki megtalálhatja a maga számára megfelelő terméket, melyet könnyedén étrendjébe illeszthet.

Egyre népszerűbbek az otthon készült házi ételek, amelyekhez bátran ajánljuk jó minőségű olajainkat.

Gyakori probléma az ünnepek során, hogy nagy mennyiségben és sokféle ételt készítünk a családnak; ennek során általában a hagyományos, „jól bevált” recepteket alkalmazzuk, melyek gyakran jelentős mennyiségben tartalmaznak cukrot és különböző telített zsiradékokat.

 

A dietetikus javaslata

Készítsünk minél kevesebb féle ételt, és lehetőleg akkora mennyiségben, amit a család egy alkalommal fogyaszt el.

Igyekezzünk az ételek reform változatát elkészíteni, azaz növeljük a telítetlen zsiradékok arányát étrendünkben, már ezzel is sokat tehetünk családunk és a magunk jó közérzetéért. 

Kereshetünk tehát reform recepteket, azonban már az is hatásos lehet, ha az édességekbe a szokásos cukor vagy méz mennyiségének csupán az 1/3-át tesszük bele. Lehetőség szerint kerüljük a bő zsírban történő sütést, és figyeljünk arra, hogy az ételekbe kerülő zsiradékok jó minőségű, illetve megfelelő összetételű növényi olajok vagy étolajkeverékek legyenek.